D-ÉG Dégen ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKMAI KIÁLLÍTÁS és PARTNERTALÁLKOZÓ 2011. JÚNIUS 3-4.
A 2011-es év több szempontból is fontos számunkra: az egyik az, hogy a D-ÉG Thermoset Kft. idén 20 éves, ami önmagában elég ok az ünneplésre.
A másik fontos esemény pedig a 2011. június 3-4-én rendezett szakmai kiállítás és partnertalálkozónk volt: idén újra lehetőségünk adódott rá, hogy Partnereinket meghívjuk egy nagyszabású rendezvényre, ahol így a szakma legfontosabb szereplői tudtak találkozni.
A rendezvény megszervezésével célunk az volt, hogy a D-ÉG Pont Partnereinket, beszállítóinkat és a D-ÉG értékesítőket összehozzuk egy közös programra, ahol a szakmai kiállítás és előadások keretében kölcsönösen bővíthetjük ismereteinket a D-ÉG kereskedelmi hálózatáról, a termékekről, a radiátorgyártásról, a beszállító cégekről, és természetesen a D-ÉG-ről.

Nem titkoljuk, hogy a szakmai cél mellett másik is volt: a kötetlen kapcsolatépítés lehetőségének megteremtése, ismerkedés, a szabadidő tartalmas és kellemes eltöltése együtt a legfőbb part ne reinkkel.
Hogy ez sikerült-e? Erről írnak a továbbiakban D-ÉG Pont partnereink és viszonteladóink. Akik ott voltak, nekik még egyszer nagyon köszönjük a részvételt! Akik ez alkalommal nem tudtak eljönni, nekik reméljük, hogy ez az összefoglaló kedvet csinál a jövő évi rendezvényen való részvételhez.

Így látták a D-ÉG ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKMAI KIÁLLÍTÁST és PARTNER-TALÁLKOZÓT
D-ÉG Pont partnereink:
"Korábban is vettem már a D-ÉG Partnertalálkozóján, ez a mostani rendezvény is nagyon színvonalas volt. Pozitív volt számomra, hogy a saját kollégáimat is volt lehetőség magammal vinni, így házon belüli csapatépítő hatása is volt a rendezvénynek. Az D-ÉG ügyvezetője, Bélafi László előadása is nagyon informatív, tanulságos és hasznos volt számunkra. A helyszín gyönyörű, az étel-ital és a szórakoztató programok is jók voltak, nagyon tetszettek."
Locker Péter ügyvezető, T-ÉG Pont, Tatabánya
"Nagyon tetszett nekünk a rendezvény, elsősorban az, hogy volt lehetőség kapcsolatot építeni, beszélgetni a kiállító cégek képviselővel, illetve a többi D-ÉG Pont partnerrel. Sokféle érdekes program volt: még túl sok is:
mindenrepl. az összes szakmai előadás végighallgatására, bár szerettük volnanem is juttot idő."
Bukovenszki Gusztáv és Bukovenszki Gusztávné, V és G Víz, Gáz, Fűtéstechnika Szaküzlet, Celldömölk
"Az ügyvezető, Bélafi László előadása nagyon informatív volt számunkra, sok új, pozitív hírrel tudott szolgálni. A helyszín gyönyörű volt, összességében jól éreztük magunkat, jó volt a társaság is. Külön kiemelném a D-ÉGes fiúkat: jó vendéglátók módjára odafigyeltek ránk, foglalkoztak velünk, tényleg fontos volt nekik, hogy jól érezzük a rendezvényen magunkat. "

Dürgő Balázs, Ar-Therm Kft., Győr
"Nagyon pozitív volt számomra, hogy a beszállító partnerekkel tudtam szermélyesen is találkozni, akikkel egyébként nagyon ritkán van erre lehetőség. Bízom benne, hogy jövőre is szervez a D-ÉG hasonló rendezvényt, örömmel vennék részt a következő D-ÉG napokon."
Ihász Aurél, Fűtéstechnikai Üzletház, Mosonmagyaróvár
"Nagyon jól éreztük magunkat a D-ÉG napon, tényleg sikerült kikapcsolódni a dégi kastélyparkban. A kellemes időtöltés mellett nagyon hasznos volt a kiállító cégekkel folytatott személyes eszmecsere. Jó lenne, ha minden évben lenne ilyen D-ÉG rendezvény."
Babják Csaba, Gáz-Centrum, Pápa
"A szakmai prezentációk nagyon tetszettek, igen hasznosnak találtam őket. A megrendezett szakami kiállítást is végigjártam, az is nagyon informatív volt. Szabadidős programból lehetett volna többféle lehetőség. Összességében jól éreztük magunkat."
Szigligeti Péter, TRG, Siófok

Beszállítóink:
Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk a szakmai találkozón. Bízom benne, hogy nem csak a dégi találkozóból lesz hagyomány, de a felhőtlen és napos időjárásból is. Azt gondolom, hogy a napi munkakapcsolaton túl szükség van az ilyen jellegű rendezvényekre, ahol részben a szakmai előadások, részben az előtte, utána következő kötetlen konzultáció során sok értékes tapasztalatot nyerhet nem csak a D-ÉG partnere, de a beszállító is. A folytatásra várva:
Zuggó Balázs, Robert Bosch Kft., Termotechnika üzletág, Üzletágvezető
Köszönjük, hogy a Vaillant Saunier Duval Kft. csapatával részt vehettünk színvonalas rendezvényeteken. Impozáns volt a sok kék póló látványa, s jó volt érzékelni a kiváló csapatszellemet, ahogy egymásnak drukkoltatok a játék során. A két szakmai napon végig sorba álltak az érdeklődők a Vaillant és a Saunier Duval standjánál. Nagyon hasznos volt, hogy személyesen, teljes körűen tudtunk egyeztetni minden szakmai kérdést, ill. hogy számos pozitív visszajelzést kaptunk termékeink magas műszaki színvonalát illetően. Biztos vagyok benne, hogy a rendezvénybe fektetett sok munka tovább növeli cégeink eredményét.
A Vaillant Saunier Duval Kft. kiállító csapata
A „D-ÉG épületgépészeti és szakmai kiállítás és partnertalálkozó”- t jó kezdeményezésnek tartjuk, amit bizonyára évenként megismételnek, mert ez a rendezvény jó alkalom arra, hogy közelebb hozzuk termékeinket a D-ÉG Partnerei részére, továbbá a kialakult kapcsolatainkat megerősíthessük, és új kapcsolatokat építhessünk a D-ÉG Pont Partnerekkel és a D-ÉG összes dolgozójával.
Becz Attila, Comap Hungária Kft.
„Mint beszállítónak nagyon hasznos volt a két nap. Egyrészt a radiátor gyár helyzetéről és jövőjéről nagyon jó volt "első kézből" információhoz jutni, másrészt a D-ÉG Thermoset piaci stratégiáját hallva, jó, hogy változatlanul illeszkednek közös érdekeink. Harmadrészt sok személyes kontaktust sikerült a helyszínen megerősíteni, a jó hangulatú programok között. Egy jó "csapatépítő tréningen" vettem részt. (Ha hívnak, én megyek máskor is.)
Gősi Péter, reflex
Ezúton is köszönjük a D-ÉG napok kiváló szervezését. Örülünk, hogy meg tudtuk mutatni aktuális kínálatunkat a D-ÉG csoport tagjainak és vevőinek ezen a kötetlen hétvégén.
Nagyon jól éreztük magunkat, szívesen részt veszünk a következő évi rendezvényen is.
Horváth Gyula, ügyvezető igazgató, Rothenberger Kft.
"Nagyon hasznos volt, hogy találkozhattunk az összes D-ÉG értékesítővel, akik a személyes kapcsolatfelvétel óta sokkal gyakrabban keresnek meg bennünket a szakmai kérdéseikkel. Ennek várhatóan az értékesítésre is pozitív hatása lesz." Alltherm, a VIGAS faelgázosító kazánok forgalmazója, Tóth Attila, ügyvezető „Örömmel vettünk részt a szép környezetben és tökéletesen megrendezett vidám hangulatú D-Ég napokon! Jó volt találkozni és kötetlenül elbeszélgetni a D-Ég partnereivel és dolgozóival!
Reméljük, hogy jövőre is szurkolhatunk a hagyományörző D-ÉG regattán!”
A Beretta csapata








