Kiválasztott termékkategória: Csőrendszerek, fittingek
Alkategóriak:
Szűrő szerinti keresés:

D-ÉG ötrétegű csőrendszer

Az ötrétegű csőrendszerek rövid idő alatt méltán lettek népszerűek. A könnyű alakíthatóság, az alaktartó tulajdonsága, a kis súrlódási tényező, a fémcsövekéhez hasonló, a műanyag csöveknél nagyságrenddel kisebb hőtágulás, a teljes oxigéndiffúzió-mentesség, a sokrétű felhasználhatóság tette használatát széles körben általánossá.

Az ötrétegű cső egy belső és egy külső PE-HD csőből áll. A nagysűrűségű polietilén alapanyagot röntgensugárzással térhálósítják (PE-Xc). A kettő között egy alumínium cső található, melyet ragasztóréteggel kötnek a két műanyag réteghez. Az ötrétegű csövek alumínium rétege az oxigéndiffúzió-mentesség mellett a cső szilárdságában, nyomásállóságában is szerepet játszik, vastagsága 0,4 mm. Az alumínium réteget tompahegesztéssel készítik, hogy a csővezeték jól tűrje a szűk ívű hajlításokat. A falba és aljzatba kerülő D-ÉG Comap ötrétegű csőrendszer préskötésű D-ÉG Comap idomokkal szerelhető, falon kívül a szorítógyűrűs idomrendszer is alkalmazható.

Jellemzők
  • A D-ÉG Comap ötrétegű cső gyártója a Comap Henco gyár.
  • A D-ÉG Comap ötrétegű cső alapanyaga nagysűrűségű polietilén (PE-HD).
  • A D-ÉG Comap ötrétegű cső fizikailag röntgensugárzással térhálósított (PE-Xc).
  • A D-ÉG Comap ötrétegű cső élettartama az előírt üzemeltetési feltételek mellett az 50 évet meghaladja.
  • A D-ÉG Comap ötrétegű cső alumínium rétege 0,4 mm vastag és tompahegesztéssel készül.
Tulajdonságok
  • Korrózióálló
  • Vegyileg ellenálló
  • Alaktartó
  • Csekély hőtágulás
  • Kis súrlódási tényező
  • Fehér szín
Fűtési hálózat Ivóvíz
Max. üzemi nyomás 6 bar 10 bar
Max. üzemi hőmérséklet 95 °C 70 °C
A cső- és idomrendszer kiváló minősége, együttes alkalmazhatósága szakszerű kivitelezés mellett 10 éves rendszergaranciát biztosít, csőhiba esetén 1 millió, idomhiba esetén 500.000 euró kártérítési határig.
Engedélyszámok, minősítések, szabványszámok
D-ÉG Comap csövek: ÉMI A-330/2001, DIN EN 1254-3, DIN 1988, DIN 18560 Teil 2, DVGW W534, DVGW W542, GKR R6.14.1/A6.14.1 és A10.14.1, Bundesanzeiger WschVO és HeizAnlV, ZVSHK COMAP idomok: ÉMI A-2640/2001, BS EN ISO 9001
Cikkszám Megnevezés Méret Tekercs (m) Térfogat (l/m)
HG162 D-ÉG Comap ötrétegű cső 16x2 200 0,11
HG182 D-ÉG Comap ötrétegű cső 18x2 200 0,15
HG202 D-ÉG Comap ötrétegű cső 20x2 200 0,20
HG263 D-ÉG Comap ötrétegű cső 26x3 50 0,31
HG323 D-ÉG Comap ötrétegű cső 32x3 50 0,53

A D-ÉG Comap ötrétegű csövek megrendelésre szálban is kaphatók hasonló áron.

D-ÉG védőcsövek

Az alumíniumbetétes ötrétegű csövek hőtágulása a műanyag csöveknél egy nagyságrenddel kisebb, a szaniter hőmérsékletkülönbségek esetében méterenként kb. 1 mm. (A műanyag csöveknél kb. 1 cm.) Az ötrétegű csövek hőtágulása tehát kicsi, de nem elhanyagolható, ezért célszerű az aljzatba illetve falba szerelt csövet védelemmel, védőcsővel ellátni. A D-ÉG védőcső igazodik az ötrétegű csövek méreteihez, biztosítja a helyet a hőtáguláshoz és az építkezés során mechanikai védelmet biztosít.

Cikkszám Megnevezés
PO1001904 D-ÉG védőcső 20 mm / 50 m
PO1001284 D-ÉG védőcső 23 mm / 50 m
PO1002106 D-ÉG védőcső 29 mm / 50 m
D-ÉG Comap ötrétegű csövek nyomásesés diagramja
87 fokos ívidom KGB DN 110   (25/#)

87 fokos ívidom KGB DN 110 (25/#)

KGB csatorna ívidom: 87°

87 fokos ívidom KGB DN 125   (18/#)

87 fokos ívidom KGB DN 125 (18/#)

KGB csatorna ívidom: 87°

87 fokos ívidom KGB DN 160   (8/#)

87 fokos ívidom KGB DN 160 (8/#)

KGB csatorna ívidom: 87°

87 fokos ívidom KGB DN 200   (4/#)

87 fokos ívidom KGB DN 200 (4/#)

KGB csatorna ívidom: 87°

45 fokos ívidom KGB DN 110   (30/#)

45 fokos ívidom KGB DN 110 (30/#)

KGB csatorna ívidom: 45°

45 fokos ívidom KGB DN 125   (20/#)

45 fokos ívidom KGB DN 125 (20/#)

KGB csatorna ívidom: 45°

45 fokos ívidom KGB DN 160   (8/#)

45 fokos ívidom KGB DN 160 (8/#)

KGB csatorna ívidom: 45°

45 fokos ívidom KGB DN 200   (4/#)

45 fokos ívidom KGB DN 200 (4/#)

KGB csatorna ívidom: 45°

30 fokos ívidom KGB DN 200   (  /#)

30 fokos ívidom KGB DN 200 ( /#)

KGB csatorna ívidom: 30°

87 fokos ágidom KGEA DN 100/100   (15/#)

87 fokos ágidom KGEA DN 100/100 (15/#)

KGEA csatorna ágidom: 110/110x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 125/100   (12/#)

87 fokos ágidom KGEA DN 125/100 (12/#)

KGEA csatorna ágidom: 125/110x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 125/125   (12/#)

87 fokos ágidom KGEA DN 125/125 (12/#)

KGEA csatorna ágidom: 125/125x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 150/100   (9/#)

87 fokos ágidom KGEA DN 150/100 (9/#)

KGEA csatorna ágidom: 160/110x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 150/125   (7/#)

87 fokos ágidom KGEA DN 150/125 (7/#)

KGEA csatorna ágidom: 160/125x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 150/150   (5/#)

87 fokos ágidom KGEA DN 150/150 (5/#)

KGEA csatorna ágidom: 160/160x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 200/100   ( /#)

87 fokos ágidom KGEA DN 200/100 ( /#)

KGEA csatorna ágidom: 200/110x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 200/125   ( /#)

87 fokos ágidom KGEA DN 200/125 ( /#)

KGEA csatorna ágidom: 200/125x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 200/150   ( /#)

87 fokos ágidom KGEA DN 200/150 ( /#)

KGEA csatorna ágidom: 200/160x87°

87 fokos ágidom KGEA DN 200/200   ( /#)

87 fokos ágidom KGEA DN 200/200 ( /#)

KGEA csatorna ágidom: 200/200x87°

45 fokos ágidom KGEA DN 100/100   (12/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 100/100 (12/#)

KGEA csatorna ágidom: 110/110x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 125/100   (10/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 125/100 (10/#)

KGEA csatorna ágidom: 125/110x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 125/125   (10/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 125/125 (10/#)

KGEA csatorna ágidom: 125/125x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 150/100   (7/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 150/100 (7/#)

KGEA csatorna ágidom: 160/110x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 150/125   (6/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 150/125 (6/#)

KGEA csatorna ágidom: 160/125x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 150/150   (4/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 150/150 (4/#)

KGEA csatorna ágidom: 160/160x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 200/100   (4/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 200/100 (4/#)

KGEA csatorna ágidom: 200/110x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 200/125   (3/#)

45 fokos ágidom KGEA DN 200/125 (3/#)

KGEA csatorna ágidom: 200/125x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 200/150   ( /#)

45 fokos ágidom KGEA DN 200/150 ( /#)

KGEA csatorna ágidom: 200/160x45°

45 fokos ágidom KGEA DN 200/200   ( /#)

45 fokos ágidom KGEA DN 200/200 ( /#)

KGEA csatorna ágidom: 200/200x45°

Végelzáró KGK DN 110   (150/#)

Végelzáró KGK DN 110 (150/#)

KGK csatorna végelzáró: 110

Végelzáró KGK DN 125   (115/#)

Végelzáró KGK DN 125 (115/#)

KGK csatorna végelzáró: 125

Végelzáró KGK DN 160   (55/#)

Végelzáró KGK DN 160 (55/#)

KGK csatorna végelzáró: 160

Végelzáró KGK DN 200   (30/#)

Végelzáró KGK DN 200 (30/#)

KGK csatorna végelzáró: 200

Tokelzáró KGM DN 110   (135/#)

Tokelzáró KGM DN 110 (135/#)

KGM csatorna tokelzáró: 110

Tokelzáró KGM DN 125   (115/#)

Tokelzáró KGM DN 125 (115/#)

KGM csatorna tokelzáró: 125

Tokelzáró KGM DN 160   (55/#)

Tokelzáró KGM DN 160 (55/#)

KGM csatorna tokelzáró: 160

Tokelzáró KGM DN 200   (30/#)

Tokelzáró KGM DN 200 (30/#)

KGM csatorna tokelzáró: 200

Szűkítő idom KGR DN 125/110   (36/#)

Szűkítő idom KGR DN 125/110 (36/#)

KGR csatorna szűkítő idom: 125/110

Szűkítő idom KGR DN 160/110   (27/#)

Szűkítő idom KGR DN 160/110 (27/#)

KGR csatorna szűkítő idom: 160/110

Szűkítő idom KGR DN 160/125   (27/#)

Szűkítő idom KGR DN 160/125 (27/#)

KGR csatorna szűkítő idom: 160/125

Szűkítő idom KGR DN 200/125

Szűkítő idom KGR DN 200/125

KGR csatorna szűkítő idom: 200/125

Szűkítő idom KGR DN 200/160   (15/#)

Szűkítő idom KGR DN 200/160 (15/#)

KGR csatorna szűkítő idom: 200/160

Tisztító idom KGRE DN 110

Tisztító idom KGRE DN 110

KGRE tisztítóidom: 110

Tisztító idom KGRE DN 125     (12/#)

Tisztító idom KGRE DN 125 (12/#)

KGRE tisztítóidom: 125

Tisztító idom KGRE DN 160

Tisztító idom KGRE DN 160

KGRE tisztítóidom: 160

Tisztító idom KGRE DN 200     (   /#)

Tisztító idom KGRE DN 200 ( /#)

KGRE tisztítóidom: 200

Attoló karmantyú KGU DN 110   (48/#)

Attoló karmantyú KGU DN 110 (48/#)

KGU csatorna áttoló karmantyú: 110

Attoló karmantyú KGU DN 125   (36/#)

Attoló karmantyú KGU DN 125 (36/#)

KGU csatorna áttoló karmantyú: 125

Attoló karmantyú KGU DN 160   (12/#)

Attoló karmantyú KGU DN 160 (12/#)

KGU csatorna áttoló karmantyú: 160

Attoló karmantyú KGU DN 200   (9/#)

Attoló karmantyú KGU DN 200 (9/#)

KGU csatorna áttoló karmantyú: 200

45 fokos ágidom KAEA DN32/32   (180/#)

45 fokos ágidom KAEA DN32/32 (180/#)

PVC KAEA ágidom: 32/32x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 40/32   (140/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 40/32 (140/#)

PVC KAEA ágidom: 40/32x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 40/40   (100/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 40/40 (100/#)

PVC KAEA ágidom: 40/40x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 50/32   (90/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 50/32 (90/#)

PVC KAEA ágidom: 50/32x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 50/40   (70/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 50/40 (70/#)

PVC KAEA ágidom: 50/40x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 50/50   (60/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 50/50 (60/#)

PVC KAEA ágidom: 50/50x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 63/63   (50/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 63/63 (50/#)

PVC KAEA ágidom: 63/63x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 110/50   (27/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 110/50 (27/#)

PVC KAEA ágidom: 110/50x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 110/63   (20/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 110/63 (20/#)

PVC KAEA ágidom: 110/63x45°

45 fokos ágidom KAEA DN 110/110   (12/#)

45 fokos ágidom KAEA DN 110/110 (12/#)

PVC KAEA ágidom: 110/110x45°

87 fokos ágidom KAEA DN32/32   (200/#)

87 fokos ágidom KAEA DN32/32 (200/#)

PVC KAEA ágidom: 32/32x87°

87 fokos ágidom KAEA DN 40/32

87 fokos ágidom KAEA DN 40/32

PVC KAEA ágidom: 40/32x87°

87 fokos ágidom KAEA DN 40/40   (110/#)

87 fokos ágidom KAEA DN 40/40 (110/#)

PVC KAEA ágidom: 40/40x87°

87 fokos ágidom KAEA DN 50/40

87 fokos ágidom KAEA DN 50/40

PVC KAEA ágidom: 50/40x87°

87 fokos ágidom KAEA DN 50/50   (70/#)

87 fokos ágidom KAEA DN 50/50 (70/#)

PVC KAEA ágidom: 50/50x87°

87 fokos ágidom KAEA DN 110/50   (30/#)

87 fokos ágidom KAEA DN 110/50 (30/#)

PVC KAEA ágidom: 110/50x87°

87 fokos ágidom KAEA DN 110/110   (15/#)

87 fokos ágidom KAEA DN 110/110 (15/#)

PVC KAEA ágidom: 110/110x87°

Attoló karmantyú KAU DN32   (400/#)

Attoló karmantyú KAU DN32 (400/#)

PVC KAU áttoló karmantyú: 32

Attoló karmantyú KAU DN40   (250/#)

Attoló karmantyú KAU DN40 (250/#)

PVC KAU áttoló karmantyú: 40

Attoló karmantyú KAU DN50   (170/#)

Attoló karmantyú KAU DN50 (170/#)

PVC KAU áttoló karmantyú: 50

Attoló karmantyú KAU DN63   (120/#)

Attoló karmantyú KAU DN63 (120/#)

PVC KAU áttoló karmantyú: 63

Attoló karmantyú KAU DN110   (48/#)

Attoló karmantyú KAU DN110 (48/#)

PVC KAU áttoló karmantyú: 110

45 fokos ívidom KAB DN32   (450/#)

45 fokos ívidom KAB DN32 (450/#)

PVC KAB ívidom: 45°

45 fokos ívidom KAB DN40   (240/#)

45 fokos ívidom KAB DN40 (240/#)

PVC KAB ívidom: 45°

45 fokos ívidom KAB DN50   (140/#)

45 fokos ívidom KAB DN50 (140/#)

PVC KAB ívidom: 45°

45 fokos ívidom KAB DN63   (120/#)

45 fokos ívidom KAB DN63 (120/#)

PVC KAB ívidom: 45°

45 fokos ívidom KAB DN110   (30/#)

45 fokos ívidom KAB DN110 (30/#)

PVC KAB ívidom: 45°

87 fokos ívidom KAB DN32   (400/#)

87 fokos ívidom KAB DN32 (400/#)

PVC KAB ívidom: 87°

87 fokos ívidom KAB DN40   (210/#)

87 fokos ívidom KAB DN40 (210/#)

PVC KAB ívidom: 87°

87 fokos ívidom KAB DN50   (120/#)

87 fokos ívidom KAB DN50 (120/#)

PVC KAB ívidom: 87°

87 fokos ívidom KAB DN63   (70/#)

87 fokos ívidom KAB DN63 (70/#)

PVC KAB ívidom: 87°

87 fokos ívidom KAB DN110   (25/#)

87 fokos ívidom KAB DN110 (25/#)

PVC KAB ívidom: 87°

15 fokos ívidom KAB DN110

15 fokos ívidom KAB DN110

PVC KAB ívidom: 15°

30 fokos ívidom KAB DN110

30 fokos ívidom KAB DN110

PVC KAB ívidom: 30°

67 fokos ívidom KAB DN110

67 fokos ívidom KAB DN110

PVC KAB ívidom: 67°

Szűkítő idom  KAR DN 40/32   (350/#)

Szűkítő idom KAR DN 40/32 (350/#)

PVC KAR szűkítő idom: 40/32

Szűkítő idom  KAR DN 50/32   (250/#)

Szűkítő idom KAR DN 50/32 (250/#)

PVC KAR szűkítő idom: 50/32

Szűkítő idom  KAR DN 50/40   (200/#)

Szűkítő idom KAR DN 50/40 (200/#)

PVC KAR szűkítő idom: 50/40

Szűkítő idom  KAR DN 63/50   (180/#)

Szűkítő idom KAR DN 63/50 (180/#)

PVC KAR szűkítő idom: 63/50

Szűkítő idom  KAR DN 110/50   (50/#)

Szűkítő idom KAR DN 110/50 (50/#)

PVC KAR szűkítő idom: 110/50

Szűkítő idom  KAR DN 110/63   (50/#)

Szűkítő idom KAR DN 110/63 (50/#)

PVC KAR szűkítő idom: 110/63

Tokelzáró KAM DN 32

Tokelzáró KAM DN 32

PVC KAM tokelzáró: 32

Tokelzáró KAM DN 40   (500/#)

Tokelzáró KAM DN 40 (500/#)

PVC KAM tokelzáró: 40

Tokelzáró KAM DN 50   (400/#)

Tokelzáró KAM DN 50 (400/#)

PVC KAM tokelzáró: 50

Tokelzáró KAM DN 110   (135/#)

Tokelzáró KAM DN 110 (135/#)

PVC KAM tokelzáró: 110

Comap préselhető T-idom 15x15x15 gázra

Comap préselhető T-idom 15x15x15 gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető T-idom 18x18x18 gázra

Comap préselhető T-idom 22x22x22 gázra

Comap préselhető T-idom 28x28x28 gázra

Comap préselhető T-idom 18x15x18 gázra

Comap préselhető T-idom 22x15x15 gázra

Comap préselhető T-idom 22x15x22 gázra

Comap préselhető T-idom 22x18x22 gázra

Comap préselhető T-idom 22x22x15 gázra

Comap préselhető T-idom 28x15x28 gázra

Comap préselhető T-idom 28x22x28 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos BB 15 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos BB 18 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos BB 22 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos BB 28 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos BB 15 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos BB 18 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos BB 22 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos BB 28 gázra

Comap préselhető belső men.csatl.15-1/2

Comap préselhető belső men.csatl.15-1/2" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.15-3/4

Comap préselhető belső men.csatl.15-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.18-1/2

Comap préselhető belső men.csatl.18-1/2" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.18-3/4

Comap préselhető belső men.csatl.18-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.22-1/2

Comap préselhető belső men.csatl.22-1/2" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.22-3/4

Comap préselhető belső men.csatl.22-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.22-  1

Comap préselhető belső men.csatl.22- 1" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető belső men.csatl.28-  1

Comap préselhető belső men.csatl.28- 1" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető karmantyú 15 gázra

Comap préselhető karmantyú 18 gázra

Comap préselhető karmantyú 22 gázra

Comap préselhető karmantyú 28 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos KB 15 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos KB 18 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos KB 22 gázra

Comap préselhető ív 45 fokos KB 28 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos KB 15 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos KB 18 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos KB 22 gázra

Comap préselhető ív 90 fokos KB 28 gázra

Comap préselhető külső men.csatl.15-1/2

Comap préselhető külső men.csatl.15-1/2" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.15-3/4

Comap préselhető külső men.csatl.15-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.18-1/2

Comap préselhető külső men.csatl.18-1/2" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.18-3/4

Comap préselhető külső men.csatl.18-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.22-1/2

Comap préselhető külső men.csatl.22-1/2" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.22-3/4

Comap préselhető külső men.csatl.22-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.22-  1

Comap préselhető külső men.csatl.22- 1" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.28-3/4

Comap préselhető külső men.csatl.28-3/4" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető külső men.csatl.28-  1

Comap préselhető külső men.csatl.28- 1" gázra

Comap Visu-Control réz és bronz présidom gáz rendszerhez
Alkalmas gázhoz ÉMI,DVGW és ATG tanúsítványok szerint

Comap préselhető szűkítőidom 18-15 gázra

Comap préselhető szűkítőidom 22-15 gázra

Comap préselhető szűkítőidom 22-18 gázra

Comap préselhető szűkítőidom 28-15 gázra

Comap préselhető szűkítőidom 28-18 gázra

Comap préselhető szűkítőidom 28-22 gázra

Comap préselhető zárókupak 15 gázra

Comap préselhető zárókupak 18 gázra

Comap préselhető zárókupak 22 gázra

Comap préselhető zárókupak 28 gázra

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 16x2 szálban (4m) (B111001004)

Comap MultiSKIN4 PE-Xc/AL/PE-Xc alumíniumbetétes ötrétegű cső
Magas sűrűségű polietilén (HDPE), elektronsugárral térhálosítva
Élben hegesztett alumínium cső garantálja az oxigéndiffuzíó elleni védelmet
Az alumínium réteg (4mm) miatt minimális hőtágulás, hőtágulási együttható: 0,025 mm/mK
Magas fokú kopásállóság, alaktartás, korrózíóval szembeni ellenállóság
Maximális üzemi hőmérséklet: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar
Garancia: 10 év

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 20x2 szálban (5m) (B111003004)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 26x3 szálban (5m) (B111004004)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 32x3 szálban (5m) (B111005004)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 40x3,5 szálban (5m) (B111006004)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 50x4 szálban  (5m) (B111007004)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 63x4,5 szálban (5m) (B111008004)

D-ÉG Comap ötrétegű cső 16x2  (Alu 0,4mm) (200-160212-135)

Comap Multiskin4 ötrétegű cső 18x2  (Alu 0,4mm) (B112003001)

Comap Multiskin4 ötrétegű cső 20x2  (Alu 0,4mm) (B112004001)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 26x3  (Alu 0,5mm) (B112005001)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 32x3  (Alu 0,7mm) (B112006001)

Comap Multiskin4 ötrétegű cső 16x2  SZIGETELT (Alu 0,4mm)

Comap Multiskin4 ötrétegű cső 20x2  SZIGETELT (Alu 0,4mm)

COMAP Multiskin4 ötrétegű cső 26x3  SZIGETELT  (Alu 0,7 mm)

Comap Multiskin2 ötrétegű cső 16x2  (Alu 0,2 mm) (B142002032)

Comap MultiSKIN2 PE-Xc/AL/PE-Xc alumíniumbetétes ötrétegű cső
Magas sűrűségű polietilén (HDPE), elektronsugárral térhálosítva
Élben hegesztett alumínium cső garantálja az oxigéndiffuzíó elleni védelmet
Az alumínium réteg (2mm) miatt minimális hőtágulás, hőtágulási együttható: 0,025 mm/mK
Magas fokú kopásállóság, alaktartás, korrózíóval szembeni ellenállóság
Maximális üzemi hőmérséklet: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar
Garancia: 10 év

COMAP Multiskin2 ötrétegű cső 20x2 (Alu 0,28mm) (B142004001)

COMAP Multiskin2 ötr. cső 16x2  SZIGETELT

COMAP Multiskin2 ötr. cső 20x2  SZIGETELT

D-ÉG Firat ötrétegű cső PeX-Al-PeX 16x2 (Alu 0,2mm)

D-ÉG Firat alumíniumbetétes ötrétegű cső Pex-Al-Pex
A hegesztett alumínium réteg a legújabb TIG eljárással készült
Magas fokú kopásállóság, alaktartás, korrózíóval szembeni ellenállóság
Az alumínium réteg miatt minimális hőtágulás, hőtágulási együttható: 0,025 mm/mK
Hővezetési képesség: 0,43 W/m°K
Maximális üzemi hőmérséklet: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Firat ötrétegű cső PeX-Al-PeX 18x2 (Alu 0,2mm)

D-ÉG Firat ötrétegű cső PeX-Al-PeX 20x2 (Alu 0,25mm)

D-ÉG Firat ötrétegű cső PeX-Al-PeX 26x3 (Alu 0,35mm)

D-ÉG Firat ötrétegű cső 16x2 (Alu 0,2mm), SZIGETELT

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 16x2 (Alu 0,2mm)   100fm/#

D-ÉG FIV alumíniumbetétes ötrétegű cső PeX-Al-PeX
Magas sűrűségű polietilén (HDPE), elektronsugárral térhálosítva
Magas fokú kopásállóság, alaktartás, korrózíóval szembeni ellenállóság
Az alumínium réteg miatt minimális hőtágulás, hőtágulási együttható: 0,026 mm/mK
Hővezetési képesség: 0,43 W/m°K
Maximális üzemi hőmérséklet: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 16x2 (Alu 0,2mm) 200fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 20x2 (Alu 0,25mm) 100fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 26x3 (Alu 0,4mm)     50fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 32x3 (Alu 0,45mm)     50fm/#

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 16x2 + 6mm szigetelés   100fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 16x2 + 6mm szigetelés 100fm/#

D-ÉG FIV alumíniumbetétes ötrétegű cső PeX-Al-PeX
Magas sűrűségű polietilén (HDPE), elektronsugárral térhálosítva
Magas fokú kopásállóság, alaktartás, korrózíóval szembeni ellenállóság
Az alumínium réteg miatt minimális hőtágulás, hőtágulási együttható: 0,026 mm/mK
Hővezetési képesség: 0,43 W/m°K
Maximális üzemi hőmérséklet: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV PeX-Al-Pex cső  20x2 + 6mm szigetelés     50fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 20x2 + 9mm szigetelés   100fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 26x3 + 9mm szigetelés     50fm/#

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 32x3 + 9mm szigetelés     (25fm/#)

D-ÉG FIV PeX-Al-PeX cső 32x3 + 9mm szigetelés (25fm/#)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG HENCO padlóf.cső 18x2 dif. mentes (piros,  PeRT)

Comap BetaPEX-RETUBE PE-Xb cső
Alkalmazható ivóvízre, radiátoros fűtéshez és padlófűtéshez, hűtéshez
PE-Xb belső réteg magas vegyi ellenállású
Oxigén diffuzíó elleni EVOH réteg
ATEC és SKZ tanúsítványok
Garancia: 10 év

D-ÉG HENCO padlóf.cső 18x2 dif. mentes (sárga,  PeXc)

COMAP Betapex padlófűtéscső 20x2 dif. mentes (fehér,  PeXb)

HEWING padlófütöcsö16x2 dif. mentes

D-ÉG COMAP padlófűtéscső18x2 dif. mentes (PE-Xb)

D-ÉG fűtési szennyfogó 1/2

D-ÉG fűtési szennyfogó 1/2"

Ravani sárgaréz fűtési szennyfogó
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG fűtési szennyfogó 3/4

D-ÉG fűtési szennyfogó 3/4"

Ravani sárgaréz fűtési szennyfogó
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG fűtési szennyfogó1

D-ÉG fűtési szennyfogó1"

Ravani sárgaréz fűtési szennyfogó
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG fűtési szennyfogó 5/4

D-ÉG fűtési szennyfogó 5/4"

Ravani sárgaréz fűtési szennyfogó
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG fűtési szennyfogó 6/4

D-ÉG fűtési szennyfogó 6/4"

Ravani sárgaréz fűtési szennyfogó
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG fűtési szennyfogó2

D-ÉG fűtési szennyfogó2"

Ravani sárgaréz fűtési szennyfogó
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG sziv. csav. elzárható 6/4

D-ÉG sziv. csav. elzárható 6/4"- 1" (PÁRBAN)

Ravani sárgaréz szivattyú csavarzat fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG sziv. csav. elzárható 6/4

D-ÉG sziv. csav. elzárható 6/4"-d22 (PÁRBAN)

Ravani sárgaréz szivattyú csavarzat fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG sziv. csav. elzárható 6/4

D-ÉG sziv. csav. elzárható 6/4"-d28 (PÁRBAN)

Ravani sárgaréz szivattyú csavarzat fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG szív. csav. elzárható  2

D-ÉG szív. csav. elzárható 2"-5/4" (PÁRBAN)

Ravani sárgaréz szivattyú csavarzat fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG visszacsapószelep 1/2

D-ÉG visszacsapószelep 1/2"

Ravani sárgaréz visszacsapószelep vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG visszacsapószelep 3/4

D-ÉG visszacsapószelep 3/4"

Ravani sárgaréz visszacsapószelep vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG visszacsapószelep 1

D-ÉG visszacsapószelep 1"

Ravani sárgaréz visszacsapószelep vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG visszacsapószelep 5/4

D-ÉG visszacsapószelep 5/4"

Ravani sárgaréz visszacsapószelep vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG visszacsapószelep 6/4

D-ÉG visszacsapószelep 6/4"

Ravani sárgaréz visszacsapószelep vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG visszacsapószelep 2

D-ÉG visszacsapószelep 2"

Ravani sárgaréz visszacsapószelep vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Dugó réz  1/4

Dugó réz 1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Dugó réz  3/8

Dugó réz 3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Dugó réz  1/2

Dugó réz 1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Dugó réz  3/4

Dugó réz 3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Dugó réz    1

Dugó réz 1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Dugó réz  5/4

Dugó réz 5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kazántöltő golyóscsap 1/2

Kazántöltő golyóscsap 1/2"

Ravani sárgaréz kazántöltő és ürítő golyóscsap
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG Ravani mosógéptöltő sarokcsap 1/2

D-ÉG Ravani mosógéptöltő sarokcsap 1/2"-3/4" rozettával

D-ÉG Ravani kézi légtelenítő 3/8

D-ÉG Ravani kézi légtelenítő 3/8"

Ravani kézi légtelenítő
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG Ravani kézi légtelenítő 1/2

D-ÉG Ravani kézi légtelenítő 1/2"

Ravani kézi légtelenítő
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG tömlővéges kifolyócsap 1/2

D-ÉG tömlővéges kifolyócsap 1/2" x 3/4"

Ravani sárgaréz tömlővéges kifolyócsap
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG tömlővéges kifolyócsap 3/4

D-ÉG tömlővéges kifolyócsap 3/4" x 3/4"

Ravani sárgaréz tömlővéges kifolyócsap
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG tömlővéges kifolyócsap 3/4

D-ÉG tömlővéges kifolyócsap 3/4" x 1"

Ravani sárgaréz tömlővéges kifolyócsap
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG Ravani kifolyószelep 1/2

D-ÉG Ravani kifolyószelep 1/2"-3/4" króm

Ravani sárgaréz tömlővéges kifolyószelep, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG Ravani kifolyószelep 3/4

D-ÉG Ravani kifolyószelep 3/4"-1" króm

Ravani sárgaréz tömlővéges kifolyószelep, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG csempecsap 1/2

D-ÉG csempecsap 1/2"

Ravani csempecsap króm rozettával
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG csempecsap 3/4

D-ÉG csempecsap 3/4"

Ravani csempecsap króm rozettával
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Ravani sarok golyóscsap BB+holl 3/4

Ravani sarok golyóscsap BB+holl 3/4"-3/4"

Ravani golyóscsap gázipari felhasználáshoz
Maximális üzemi nyomás: 5-20 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 60°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG golyóscsap holl. BB3/4

D-ÉG golyóscsap holl. BB3/4"-3/4" (vízórához)

Ravani golyóscsap fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: PN25
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG golyóscsap holl. KBegyenes 3/4

D-ÉG golyóscsap holl. KBegyenes 3/4"-3/4"

Ravani golyóscsap fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: PN25
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

RAVANI sarok golyóscsap1

RAVANI sarok golyóscsap1" KB

Ravani golyóscsap fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: PN25
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 1/4

Réz karmantyú 1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 3/8

Réz karmantyú 3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 1/2

Réz karmantyú 1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 3/4

Réz karmantyú 3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú   1

Réz karmantyú 1"

Réz karmantyú 5/4

Réz karmantyú 5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 6/4

Réz karmantyú 6/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú   2

Réz karmantyú 2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 3/8

Réz karmantyú 3/8" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 1/2

Réz karmantyú 1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 3/4

Réz karmantyú 3/4" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz karmantyú 1

Réz karmantyú 1" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 3/8

Réz szük. karmantyú 3/8"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 1/2

Réz szük. karmantyú 1/2"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 1/2

Réz szük. karmantyú 1/2"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 3/4

Réz szük. karmantyú 3/4"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szűk. karmantyú 3/4

Réz szűk. karmantyú 3/4"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú   1

Réz szük. karmantyú 1"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú   1

Réz szük. karmantyú 1"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 5/4

Réz szük. karmantyú 5/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 5/4

Réz szük. karmantyú 5/4"-1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 6/4

Réz szük. karmantyú 6/4"-1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú 6/4

Réz szük. karmantyú 6/4"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú   2

Réz szük. karmantyú 2"-1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú   2

Réz szük. karmantyú 2"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Réz szük. karmantyú   2

Réz szük. karmantyú 2"-6/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 1/4

Közcsavar réz 1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 3/8

Közcsavar réz 3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 1/2

Közcsavar réz 1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 3/4

Közcsavar réz 3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz   1

Közcsavar réz 1"

Közcsavar réz 5/4

Közcsavar réz 5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 6/4

Közcsavar réz 6/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz   2

Közcsavar réz 2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 3/8

Közcsavar réz 3/8" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 1/2

Közcsavar réz 1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 3/4

Közcsavar réz 3/4" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Közcsavar réz 1

Közcsavar réz 1" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 3/8

Szük. közcsavar réz 3/8"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 1/2

Szük. közcsavar réz 1/2"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 1/2

Szük. közcsavar réz 1/2"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 3/4

Szük. közcsavar réz 3/4"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűk. közcsavar réz 3/4

Szűk. közcsavar réz 3/4"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz   1

Szük. közcsavar réz 1"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűk. közcsavar réz   1

Szűk. közcsavar réz 1"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 5/4

Szük. közcsavar réz 5/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 5/4

Szük. közcsavar réz 5/4"-1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 6/4

Szük. közcsavar réz 6/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 6/4

Szük. közcsavar réz 6/4"-1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz 6/4

Szük. közcsavar réz 6/4"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz   2

Szük. közcsavar réz 2"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szük. közcsavar réz   2

Szük. közcsavar réz 2"-6/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűk. közcsavar réz 3/4

Szűk. közcsavar réz 3/4"-1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya) 1/4

Kupak (zárt anya) 1/4" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya) 3/8

Kupak (zárt anya) 3/8" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya) 1/2

Kupak (zárt anya) 1/2" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya) 3/4

Kupak (zárt anya) 3/4" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya)   1

Kupak (zárt anya) 1" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya) 5/4

Kupak (zárt anya) 5/4" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya) 6/4

Kupak (zárt anya) 6/4" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Kupak (zárt anya)   2

Kupak (zárt anya) 2" RÉZ

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 3/8

Menetes T 3/8" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 1/2

Menetes T 1/2" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 3/4

Menetes T 3/4" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 1

Menetes T 1" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 5/4

Menetes T 5/4" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 6/4

Menetes T 6/4" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 2

Menetes T 2" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkített T-idom 3/4

Szűkített T-idom 3/4"-1/2"-3/4" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkített T-idom 1

Szűkített T-idom 1"-1/2"-1" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkített T-idom 1

Szűkített T-idom 1"-3/4"-1" réz

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 1/2

Menetes T 1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes T 3/4

Menetes T 3/4" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes hollandi egyenes 1/2

Menetes hollandi egyenes 1/2" rad.nikk

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes hollandi egyenes 3/4

Menetes hollandi egyenes 3/4" rad.nikk

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes hollandi egyenes 1

Menetes hollandi egyenes 1" rad. nikk

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG menetes holl. sarok 1/2

D-ÉG menetes holl. sarok 1/2" nikk.

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG menetes holl. sarok 3/4

D-ÉG menetes holl. sarok 3/4" nikk.

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG menetes holl. sarok 1

D-ÉG menetes holl. sarok 1" nikk.

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/8

Menetes könyök 3/8" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1/2

Menetes könyök 1/2" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/4

Menetes könyök 3/4" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1

Menetes könyök 1" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök 5/4

Menetes könyök 5/4" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  6/4

Menetes könyök 6/4" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök    2

Menetes könyök 2" BB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/8

Menetes könyök 3/8" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1/2

Menetes könyök 1/2" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/4

Menetes könyök 3/4" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1

Menetes könyök 1" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  5/4

Menetes könyök 5/4" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  6/4

Menetes könyök 6/4" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök    2

Menetes könyök 2" KB

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1/2

Menetes könyök 1/2" KK

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/4

Menetes könyök 3/4" KK

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök    1

Menetes könyök 1" KK

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/8

Menetes könyök 3/8" BB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1/2

Menetes könyök 1/2" BB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/4

Menetes könyök 3/4" BB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1

Menetes könyök 1" BB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/8

Menetes könyök 3/8" KB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1/2

Menetes könyök 1/2" KB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  3/4

Menetes könyök 3/4" KB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Menetes könyök  1

Menetes könyök 1" KB króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

D-ÉG Ravani Egál T-idom 16x2 (Press)

D-ÉG Ravani Egál T-idom 16x2 (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Egál T-idom 20x2 (Press)

D-ÉG Ravani Egál T-idom 26x2 (Press)

D-ÉG Ravani Belső menetes T-idom 16-1/2

D-ÉG Ravani Belső menetes T-idom 16-1/2"-16 (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 16-20-16 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 20-16-16 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 20-16-20 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 20-20-16 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 26-16-20 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 26-16-26 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 26-20-20 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 26-20-26 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkített T-idom 26-26-20 (Press)

D-ÉG Ravani Könyökidom 16x2 (Press)

D-ÉG Ravani Könyökidom 20x2 (Press)

D-ÉG Ravani Könyökidom 26x2 (Press)

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 16-1/2

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 16-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 20-1/2

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 20-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 20-3/4

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 20-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 26-3/4

D-ÉG Ravani Külső menetes könyökidom 26-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 16-1/2

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 16-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 20-1/2

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 20-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 20-3/4

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 20-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 26-3/4

D-ÉG Ravani Belső menetes könyökidom 26-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Falikorong 16-1/2

D-ÉG Ravani Falikorong 16-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Falikorong 20-1/2

D-ÉG Ravani Falikorong 20-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Toldó idom 16x2 (Press)

D-ÉG Ravani Toldó idom 20x2 (Press)

D-ÉG Ravani Toldó idom 26x2 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkítő idom 20-16 (Press)

D-ÉG Ravani Szűkítő idom 26-20 (Press)

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 16-1/2

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 16-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 20-1/2

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 20-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 20-3/4

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 20-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 26-3/4

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 26-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 26-1

D-ÉG Ravani Külső menetes csatlakozó 26-1" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 16-1/2

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 16-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 20-1/2

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 20-1/2" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 20-3/4

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 20-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 26-3/4

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 26-3/4" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 26-1

D-ÉG Ravani Belső menetes csatlakozó 26-1" (Press)

Ravani présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Beágyazott O gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG radiátorszelep sarok 1/2

D-ÉG radiátorszelep sarok 1/2" Standard

Ravani mechanikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep egyenes 1/2

D-ÉG radiátorszelep egyenes 1/2" Standard

Ravani mechanikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG rad.szelep sarokötrétegü 1/2

D-ÉG rad.szelep sarokötrétegü 1/2"-16x2 Standard csatl.nélkül

Ravani mechanikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep sarok 3/8

D-ÉG radiátorszelep sarok 3/8"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep sarok 1/2

D-ÉG radiátorszelep sarok 1/2"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep sarok 3/4

D-ÉG radiátorszelep sarok 3/4"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep sarok 1

D-ÉG radiátorszelep sarok 1"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep egyenes 3/8

D-ÉG radiátorszelep egyenes 3/8"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep egyenes 1/2

D-ÉG radiátorszelep egyenes 1/2"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep egyenes 3/4

D-ÉG radiátorszelep egyenes 3/4"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátorszelep egyenes 1

D-ÉG radiátorszelep egyenes 1"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG Ravani term.rad.szelep sarok 3/8

D-ÉG Ravani term.rad.szelep sarok 3/8"

Ravani termosztatikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG Ravani term.rad.szelep egyenes 3/8

D-ÉG Ravani term.rad.szelep egyenes 3/8"

Ravani termosztatikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG Ravani term.rad.szelep sarok 1/2

D-ÉG Ravani term.rad.szelep sarok 1/2"

Ravani termosztatikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG Ravani term.rad.szelep egyenes 1/2

D-ÉG Ravani term.rad.szelep egyenes 1/2"

Ravani termosztatikus radiátorszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiator visszatérösz. sarok 3/8

D-ÉG radiator visszatérösz. sarok 3/8"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiator visszatérösz. sarok 1/2

D-ÉG radiator visszatérösz. sarok 1/2"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiator visszatérösz. sarok 3/4

D-ÉG radiator visszatérösz. sarok 3/4"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiator visszatérösz. egyenes 3/8

D-ÉG radiator visszatérösz. egyenes 3/8"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátor visszatérösz. egyenes 1/2

D-ÉG radiátor visszatérösz. egyenes 1/2"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

D-ÉG radiátor visszatérösz. egyenes 3/4

D-ÉG radiátor visszatérösz. egyenes 3/4"

Ravani radiátor visszatérőszelep, egyenes illetve sarok kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 10 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 100°C
Szabványok: ISO 7/1 : ISO 7/1R, ISO 228

Szűkítő réz KB 1/4

Szűkítő réz KB 1/4"-1/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 3/8

Szűkítő réz KB 3/8"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1/2

Szűkítő réz KB 1/2"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1/2

Szűkítő réz KB 1/2"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 3/4

Szűkítő réz KB 3/4"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 3/4

Szűkítő réz KB 3/4"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1

Szűkítő réz KB 1"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1

Szűkítő réz KB 1"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 5/4

Szűkítő réz KB 5/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 5/4

Szűkítő réz KB 5/4"- 1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 6/4

Szűkítő réz KB 6/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 6/4

Szűkítő réz KB 6/4"- 1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 6/4

Szűkítő réz KB 6/4"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB   2

Szűkítő réz KB 2"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB   2

Szűkítő réz KB 2"- 1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB   2

Szűkítő réz KB 2"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB   2

Szűkítő réz KB 2"-6/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 3/8

Szűkítő réz KB 3/8"-1/4" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1/2

Szűkítő réz KB 1/2"-3/8" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 3/4

Szűkítő réz KB 3/4"-1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1

Szűkítő réz KB 1"-1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz KB 1

Szűkítő réz KB 1"-3/4" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 3/8

Szűkítő réz BK 3/8"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 1/2

Szűkítő réz BK 1/2"-1/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 1/2

Szűkítő réz BK 1/2"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 3/4

Szűkítő réz BK 3/4"-3/8"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 3/4

Szűkítő réz BK 3/4"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szükitő réz BK   1

Szükitő réz BK 1"-1/2"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK   1

Szűkítő réz BK 1"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 5/4

Szűkítő réz BK 5/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 5/4

Szűkítő réz BK 5/4"- 1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 6/4

Szűkítő réz BK 6/4"-3/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 6/4

Szűkítő réz BK 6/4"- 1"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 6/4

Szűkítő réz BK 6/4"-5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 2

Szűkítő réz BK 2"- 5/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 2

Szűkítő réz BK 2"- 6/4"

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 1/2

Szűkítő réz BK 1/2"-3/8" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Szűkítő réz BK 3/4

Szűkítő réz BK 3/4"-1/2" króm

Ravani sárgaréz menetes idom fűtés- és vízszereléshez, króm kivitelben
Maximális üzemi nyomás: 16 bar
Maximális üzemi hőmérséklet: 110°C
Szabványok: ISO 228 (DIN EN ISO 228/1 e BS EN ISO 228/1)

Comap Könyök bekötőcső16x2-300     (Press)

Comap Könyök bekötőcső16x2-300 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Könyök bekötőcső18x2-300     (Press)

Comap Könyök bekötőcső20x2-300     (Press)

Comap T-bekötőcső 16x2-300   (Press)

Comap T-bekötőcső 18x2-300   (Press)

Comap T-bekötőcső 20x2-300   (Press)

Comap Könyök bekötőcső16x2-1100   (Press)

Comap Könyök bekötőcsö20x2-1100   (Press)

Comap Belső menetes csatlakozó 16-1/2

Comap Belső menetes csatlakozó 16-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 18-1/2

Comap Belső menetes csatlakozó 18-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 18-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 18-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 20-1/2

Comap Belső menetes csatlakozó 20-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 20-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 20-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 26-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 26-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 26-1

Comap Belső menetes csatlakozó 26-1" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 32-1

Comap Belső menetes csatlakozó 32-1" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Egál T-idom 16x2(Press)

Comap Egál T-idom 18x2(Press)

Comap Egál T-idom 20x2(Press)

Comap Egál T-idom 26x3(Press)

Comap Egál T-idom 32x3(Press)

Comap Falikorong 16-1/2

Comap Falikorong 16-1/2"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Falikorong 18-1/2

Comap Falikorong 18-1/2"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Falikorong 20-1/2

Comap Falikorong 20-1/2"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Falikorong 20-3/4

Comap Falikorong 20-3/4"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Falikorong 26-3/4

Comap Falikorong 26-3/4"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Szerelt falikorong153 mm 16-1/2

Comap Szerelt falikorong153 mm 16-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap dupla falikorong 16-1/2

Comap dupla falikorong 16-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap dupla falikorong 18-1/2

Comap dupla falikorong 18-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap dupla falikorong 20-1/2

Comap dupla falikorong 20-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Szerelt falikorong153mm 20-1/2

Comap Szerelt falikorong153mm 20-1/2"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Könyökidom 16x2(Press)

Comap Könyökidom 18x2(Press)

Comap Könyökidom 20x2(Press)

Comap Könyökidom 26x3(Press)

Comap Könyökidom 32x3(Press)

Comap Belső menetes könyökidom 16-1/2

Comap Belső menetes könyökidom 16-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 18-1/2

Comap Belső menetes könyökidom 18-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 20-1/2

Comap Belső menetes könyökidom 20-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 20-3/4

Comap Belső menetes könyökidom 20-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 26-3/4

Comap Belső menetes könyökidom 26-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 32-1

Comap Belső menetes könyökidom 32-1" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 40-5/4

Comap Belső menetes könyökidom 40-5/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes könyökidom 50-6/4

Comap Belső menetes könyökidom 50-6/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes könyökidom 16-1/2

Comap Külső menetes könyökidom 16-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes könyökidom 18-1/2

Comap Külső menetes könyökidom 18-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes könyökidom 20-1/2

Comap Külső menetes könyökidom 20-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes könyökidom 20-3/4

Comap Külső menetes könyökidom 20-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes könyökidom 26-3/4

Comap Külső menetes könyökidom 26-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes könyökidom 32-1

Comap Külső menetes könyökidom 32-1" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 16-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 16-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 18-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 18-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 18-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 18-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 20-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 20-1/2" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 20-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 20-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 26-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 26-3/4" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 26-1

Comap Külső menetes csatlakozó 26-1" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes csatlakozó 32-1

Comap Külső menetes csatlakozó 32-1" (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 16-1/2

Comap Belső menetes T-idom 16-1/2"-16 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 18-1/2

Comap Belső menetes T-idom 18-1/2"-18 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 20-1/2

Comap Belső menetes T-idom 20-1/2"-20 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 20-3/4

Comap Belső menetes T-idom 20-3/4"-20 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 26-1/2

Comap Belső menetes T-idom 26-1/2"-26 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 26-3/4

Comap Belső menetes T-idom 26-3/4"-26 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 32-1/2

Comap Belső menetes T-idom 32-1/2"-32 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 40-1

Comap Belső menetes T-idom 40-1"-40 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 40-6/4

Comap Belső menetes T-idom 40-6/4"-40 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes T-idom 50-1

Comap Belső menetes T-idom 50-1"-50 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 16-1/2

Comap Külső menetes T-idom 16-1/2"-16 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 18-1/2

Comap Külső menetes T-idom 18-1/2"-18 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 20-1/2

Comap Külső menetes T-idom 20-1/2"-20 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 20-3/4

Comap Külső menetes T-idom 20-3/4"-20 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 26-3/4

Comap Külső menetes T-idom 26-3/4"-26 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 26-1

Comap Külső menetes T-idom 26-1"-26 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Külső menetes T-idom 32-1

Comap Külső menetes T-idom 32-1"-32 (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Szűkített T-idom 16-20-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 18-16-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 18-16-18   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-16-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-16-18   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-16-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-18-18   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-18-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-20-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-26-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-26-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-16-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-16-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-16-26   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-18-18   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-18-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-18-26   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-20-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-20-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-20-26   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-26-16   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-26-20   (Press)

Comap Szűkített T-idom 26-32-26   (Press)

Comap Szűkített T-idom 32-16-32   (Press)

Comap Szűkített T-idom 32-18-32   (Press)

Comap Szűkített T-idom 32-20-32   (Press)

Comap Szűkített T-idom 32-26-26   (Press)

Comap Szűkített T-idom 32-26-32   (Press)

Comap Szűkített T-idom 32-32-26   (Press)

Comap Szűkített T-idom 20-14-20 (Press)

Comap Szűkítő idom 18-16(Press)

Comap Szűkítő idom 20-16(Press)

Comap Szűkítő idom 20-18(Press)

Comap Szűkítő idom 26-16(Press)

Comap Szűkítő idom 26-18(Press)

Comap Szűkítő idom 26-20(Press)

Comap Szűkítő idom 32-16(Press)

Comap Szűkítő idom 32-20(Press)

Comap Szűkítő idom 32-26(Press)

Comap Szűkítő idom 40-26(Press)

Comap Szűkítő idom 40-32(Press)

Comap Szűkítő idom 50-40(Press)

Comap Szűkítő idom 63-40(Press)

Comap Szűkítő idom 63-50(Press)

Comap Szűkítő idom 50-32(Press)

Comap Szűkítő idom 20-14(Press)

Comap Szűkítő idom 16-14(Press)

Comap Szűkítő idom 63-50

Comap Toldó idom 16x2(Press)

Comap Toldó idom 18x2(Press)

Comap Toldó idom 20x2(Press)

Comap Toldó idom 26x3(Press)

Comap Toldó idom 32x3(Press)

Comap Toldó idom 40x3,5(Press)

Comap Toldó idom 50x4(Press)

Comap Toldó idom 63x4,5(Press)

Comap Toldó idom 12x2 (Press)

Comap Toldó idom 14x2 (Press)

Comap Végdugó 16x2   (Press)

Comap Végdugó 18x2   (Press)

Comap Végdugó 20x2   (Press)

Comap Végdugó 26x3   (Press)

Comap Végdugó 32x3   (Press)

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 16-1/2

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 16-1/2"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 16-3/4

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 16-3/4"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 18-3/4

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 18-3/4"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 20-1/2

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 20-1/2"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 20-3/4

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 20-3/4"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 26-3/4

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 26-3/4"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 26- 1

Comap Félhollandi lapos tömítéssel 26- 1"(Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Hollandis csatlakozó 16-M22         (Press)

Comap Hollandis csatlakozó 18-M22         (Press)

Comap Hollandis csatlakozó 20-M22         (Press)

Comap Hollandis csatlakozó 16-3/4

Comap Hollandis csatlakozó 16-3/4" e.c. (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Hollandis csatlakozó 18-3/4

Comap Hollandis csatlakozó 18-3/4" e.c. (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Hollandis csatlakozó 20-3/4

Comap Hollandis csatlakozó 20-3/4" e.c. (Press)

Comap SKINPress Visu-Control présidom fűtési / szaniter rendszerhez
Ónozott felület meggátolja a korroziót
Rozsdamentes acélgyűrű
Beágyazott O-gyűrű
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximum üzemi nyomás: 10 bar

Comap Belső menetes csatlakozó 16-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 16-3/4" (szorító) MEGSZÜNT

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 16-1/2

Comap Belső menetes csatlakozó 16-1/2" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 18-1/2

Comap Belső menetes csatlakozó 18-1/2" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 18-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 18-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 20-1/2

Comap Belső menetes csatlakozó 20-1/2" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 20-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 20-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 26-3/4

Comap Belső menetes csatlakozó 26-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 26-1

Comap Belső menetes csatlakozó 26-1" (szorít

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső menetes csatlakozó 32-1

Comap Belső menetes csatlakozó 32-1" (szorít

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Falikorong  16-1/2

Comap Falikorong 16-1/2"(szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Falikorong 18-1/2

Comap Falikorong 18-1/2"(szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Falikorong 20-1/2

Comap Falikorong 20-1/2"(szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Falikorong 20-3/4

Comap Falikorong 20-3/4"(szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Könyökidom 32x3(szorító)

Comap Könyökidom 16x2(szorító)

Comap Könyökidom 18x2(szorító)

Comap Könyökidom 20x2(szorító)

Comap Könyökidom 26x3(szorító)

Comap Külső m. könyök 16-1/2

Comap Külső m. könyök 16-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső m. könyök 18-1/2

Comap Külső m. könyök 18-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső m. könyök 20-1/2

Comap Külső m. könyök 20-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső m. könyök 20-3/4

Comap Külső m. könyök 20-3/4" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. könyök 16-1/2

Comap Belső m. könyök 16-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. könyök 18-1/2

Comap Belső m. könyök 18-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. könyök 20-1/2

Comap Belső m. könyök 20-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. könyök 20-3/4

Comap Belső m. könyök 20-3/4" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. könyök 26-3/4

Comap Belső m. könyök 26-3/4" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. könyök 26-1

Comap Belső m. könyök 26-1" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 12-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 12-1/2" (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 32-   1

Comap Külső menetes csatlakozó 32- 1" (szorít

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

Comap Külső menetes csatlakozó 16-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 16-1/2" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 16-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 16-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 18-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 18-1/2" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 18-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 18-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 20-1/2

Comap Külső menetes csatlakozó 20-1/2" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 20-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 20-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 26-3/4

Comap Külső menetes csatlakozó 26-3/4" (szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Külső menetes csatlakozó 26-   1

Comap Külső menetes csatlakozó 26- 1" (szorít

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap T-idom 16x2    (szorító)

Comap T-idom 18x2    (szorító)

Comap T-idom 20x2    (szorító)

Comap T-idom 26x3    (szorító)

Comap T-idom 32x3 (szorító)

Comap Szűkített T-idom 20-16-16      (szorító)

Comap Szűkített T-idom 20-16-20      (szorító)

Comap Szűkített T-idom 20-20-16      (szorító)

Comap Szűkített T-idom 26-20-20      (szorító)

Comap Szűkített T-idom 26-20-26      (szorító)

Comap Külső m. T-idom 16-1/2

Comap Külső m. T-idom 16-1/2"-16 (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. T-idom 16-1/2

Comap Belső m. T-idom 16-1/2"-16 (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. T-idom 18-1/2

Comap Belső m. T-idom 18-1/2"-18 (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. T-idom 20-3/4

Comap Belső m. T-idom 20-3/4"-20 (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. T-idom 26-3/4

Comap Belső m. T-idom 26-3/4"-26 (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Belső m. T-idom 26-1

Comap Belső m. T-idom 26-1"-26 (szorító)

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap belső menetes T 18-3/4

Comap belső menetes T 18-3/4"-18 szorító

Comap TurboSKIN szorítógyűrűs idom
Könnyű használhatóság, csak falon kívüli szereléshez
10 év garancia

Comap Szűkítő idom 26x3-20x2    (szorító)

Comap Toldó idom 16x2(szorító)

Comap Toldó idom 18x2(szorító)

Comap Toldó idom 20x2(szorító)

Comap Toldó idom 26x3(szorító)

Comap Szűkítő idom 18x2-16x2    (szorító)

Comap Szűkítő idom 20x2-16x2    (szorító)

KPE müa. 25-1/2

KPE müa. 25-1/2" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 25-3/4

KPE müa. 25-3/4" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 25 - 1

KPE müa. 25 - 1" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 32-3/4

KPE müa. 32-3/4" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 32 - 1

KPE müa. 32 - 1" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 32-1 1/4

KPE müa. 32-1 1/4" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 40 - 1

KPE müa. 40 - 1" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 40-1 1/4

KPE müa. 40-1 1/4" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 50-1 1/2

KPE müa. 50-1 1/2" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 63 - 2

KPE müa. 63 - 2" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. egál T idom 90°d25

KPE müa. egál T idom 90°d32

KPE müa. egál T idom 90°d40

KPE müa. könyök 90° d25

KPE müa. könyök 90° d32

KPE müa. 25-1/2" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 25-3/4

KPE müa. 25-3/4" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 25 - 1

KPE müa. 25 - 1" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 32-3/4

KPE müa. 32-3/4" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 32 - 1

KPE müa. 32 - 1" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 32-1 1/4

KPE müa. 32-1 1/4" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 40 - 1

KPE müa. 40 - 1" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 40-1 1/4

KPE müa. 40-1 1/4" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. 40-1 1/2

KPE müa. 40-1 1/2" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech műanyag idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.16-110 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 80°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE müa. csatlakozó d25

KPE müa. csatlakozó d32

KPE réz egál T 90° d25 (FIV07704034)

KPE réz egál T 90° d25 (FIV07704034)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz egál T 90° d32 (FIV07704100)

KPE réz egál T 90° d40 (FIV07704114)

KPE réz 25-1/2

KPE réz 25-1/2" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 25-3/4

KPE réz 25-3/4" BM csatlakozó (FIV07710034)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 25 - 1

KPE réz 25 - 1" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 32-3/4

KPE réz 32-3/4" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 32 - 1

KPE réz 32 - 1" BM csatlakozó (FIV07710100)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 40-3/4

KPE réz 40-3/4" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 40 - 1

KPE réz 40 - 1" BM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 40-1 1/4

KPE réz 40-1 1/4" BM csatlakozó (FIV07710114)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz könyök 90° d25mm (FIV07702034)

KPE réz könyök 90° d32mm (FIV07702100)

KPE réz 25-1/2" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 25-3/4

KPE réz 25-3/4" KM csatlakozó (FIV07711034)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 25 - 1

KPE réz 25 - 1" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 32-3/4

KPE réz 32-3/4" KM csatlakozó (862532)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 32 - 1

KPE réz 32 - 1" KM csatlakozó (FIV07711100)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 40 - 1

KPE réz 40 - 1" KM csatlakozó

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz 40-1 1/4

KPE réz 40-1 1/4" KM csatlakozó (FIV07711114)

D-ÉG KPE-Tech rézidom idom vízszereléshez
Széles mérettartomány: átm.20-50 mm
Maximum üzemi hőmérséklet: 40°C
Maximum üzemi nyomás: 16 bar

KPE réz csatlakozó d25mm (FIV07712034)

KPE réz csatlakozó d32mm (FIV07712100)

KPE réz csatlakozó d40mm (FIV07712114)

Padlófütés rendszerlemez(0,72m2/db)

Padlófütés rendszerlemez(0,72m2/db)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

Padlófütés szegélyszigetelés 25fm 10/100mm

KGEM 110/2M tok.csat.cső

KGEM 110/2M tok.csat.cső

KGEM tokos csatornacső L=2000 mm: 110 mm

KGEM 125/2M tok.csat.cső

KGEM 125/2M tok.csat.cső

KGEM tokos csatornacső L=2000 mm: 125 mm

KGEM 160/2M tok.csat.cső

KGEM 160/2M tok.csat.cső

KGEM tokos csatornacső L=2000 mm: 160 mm

KGEM 200/2M tok.csat.cső

KGEM 200/2M tok.csat.cső

KGEM tokos csatornacső L=2000 mm: 200 mm

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 20 mm (50)

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 20 mm (50)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 25 mm

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 32 mm (25)

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 40 mm (10)

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 50 mm

D-ÉG Firat PP 45°-os könyök BB 63 mm

WefaTherm 45°-os idom KB20mm

WefaTherm 45°-os idom KB25mm

WefaTherm 45°-os idom KB32mm

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 20 mm (50)

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 25 mm (20)

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 32 mm (20)

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 40 mm (15)

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 50 mm (5)

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 63 mm

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 75 mm

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 90 mm

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök BB 110 mm

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök KB 20 mm (50)

D-ÉG Firat PP 90°-os könyök KB 25 mm (25)

WefaTherm 90°-os könyök KB 32mm

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 20-1/2

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 20-1/2" (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 20-3/4

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 20-3/4" (25)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 25-1/2

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 25-1/2" (25)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 25-3/4

D-ÉG Firat PP belső menetes csatlakozó 25-3/4" (25)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 32-1

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 32-1"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 40-5/4

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 40-5/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 50-6/4

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 50-6/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 63-2

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 63-2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 75-2 1/2

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes csatlakozó 75-2 1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP csempe szelep 20 mm műa.sapkával

D-ÉG Firat PP csempe szelep 25 mm műa.sapkával

D-ÉG Firat PP csempe szelep 32 mm műa.sapkával

D-ÉG Firat PP elzáró szelep 20 mm

D-ÉG Firat PP elzáró szelep 25 mm

D-ÉG Firat PP elzáró szelep 32 mm

D-ÉG Firat PP falikorong 20-1/2

D-ÉG Firat PP falikorong 20-1/2" (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

WefaTherm falikorong 20x3/4

WefaTherm falikorong 20x3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP falikorong 25-1/2

D-ÉG Firat PP falikorong 25-1/2" (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

WefaTherm falikorong 25x3/4

WefaTherm falikorong 25x3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP szerelt falikorong 20-1/2

D-ÉG Firat PP szerelt falikorong 20-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP armatura tartó

D-ÉG Firat PP karmantyú 20 mm (50)

D-ÉG Firat PP karmantyú 25 mm (50)

D-ÉG Firat PP karmantyú 32 mm (25)

D-ÉG Firat PP karmantyú 40 mm (20)

D-ÉG Firat PP karmantyú 50 mm (10)

D-ÉG Firat PP karmantyú 63 mm

D-ÉG Firat PP karmantyú 75 mm

D-ÉG Firat PP karmantyú 90 mm

D-ÉG Firat PP karmantyú 110 mm

D-ÉG Firat PP kerülő idom 20 mm

D-ÉG Firat PP kerülő idom 25 mm

D-ÉG Firat PP kerülő idom 32 mm

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 20-1/2

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 20-1/2" (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 20-3/4

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 20-3/4" (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 25-1/2

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 25-1/2" (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 25-3/4

D-ÉG Firat PP külső menetes csatlakozó 25-3/4" (10)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 32-1

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 32-1"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 40-5/4

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 40-5/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 50-6/4

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 50-6/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 63-2

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 63-2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 75-2 1/2

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes csatlakozó 75-2 1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 20-1/2

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 20-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

WefaTherm b.m. hollandi 20x3/4

WefaTherm b.m. hollandi 20x3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

WefaTherm b.m. hollandi 25x1/2

WefaTherm b.m. hollandi 25x1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 25-3/4

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 25-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 32-  1

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 32- 1"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 40-5/4

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 40-5/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 50-6/4

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 50-6/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 63-  2

D-ÉG Firat PP belső menetes hollandi 63- 2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 20-1/2

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 20-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 25-3/4

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 25-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 32-  1

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 32- 1"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 40-5/4

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 40-5/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 50-6/4

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 50-6/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 63-  2

D-ÉG Firat PP külső menetes hollandi 63- 2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-1/2

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-1/2"-20 BM (20)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-3/4

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-3/4"-20 BM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-1/2

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-1/2"-25 BM (10)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-3/4

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-3/4"-25 BM (10)

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 32-3/4

D-ÉG Firat PP menetes T idom 32-3/4"-32 BM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.menetes T idom 32-   1

D-ÉG Firat PP hex.menetes T idom 32- 1"-32 BM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-1/2

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-1/2"-20 KM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-3/4

D-ÉG Firat PP menetes T idom 20-3/4"-20 KM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-1/2

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-1/2"-25 KM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-3/4

D-ÉG Firat PP menetes T idom 25-3/4"-25 KM

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 20-1/2

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 20-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 20-3/4

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 20-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 25-1/2

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 25-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 25-3/4

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 25-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 32-3/4

D-ÉG Firat PP belső menetes könyök 32-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes könyök 32-  1

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes könyök 32- 1"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes könyök 40-6/4

D-ÉG Firat PP hex.belső menetes könyök 40-6/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 20-1/2

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 20-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 20-3/4

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 20-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 25-1/2

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 25-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 25-3/4

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 25-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 32-3/4

D-ÉG Firat PP külső menetes könyök 32-3/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes könyök 32-  1

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes könyök 32- 1"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes könyök 40-6/4

D-ÉG Firat PP hex.külső menetes könyök 40-6/4"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

D-ÉG Firat PP-R PN20   20x3,4 mm nyomócső (100)

D-ÉG Firat PP-R PN20   25x4,2 mm nyomócső (80)

D-ÉG Firat PP-R PN20   32x5,4 mm nyomócső (40)

D-ÉG Firat PP-R PN20   40x6,7 mm nyomócső

D-ÉG Firat PP-R PN20   50x8,3 mm nyomócső

D-ÉG Firat PP-R PN20   63x10,5 mm nyomócső

D-ÉG Firat PP-R PN20   75x12,5 mm nyomócső

D-ÉG Firat PP-R PN20   90x15 mm nyomócső

D-ÉG Firat PP-R PN20 110x18,3 mm nyomócső

D-ÉG Firat PP-R PN20 20x3,3 mm üvegszálas műa.cső (100)

D-ÉG Firat PP-R PN20 25x4,2 mm üvegszálas műa.cső (80)

D-ÉG Firat PP-R PN20 32x5,4 mm üvegszálas műa.cső (40)

D-ÉG Firat PP-R PN20 40x6,7 mm üvegszálas műa.cső

D-ÉG Firat PP-R PN20 50x8,3 mm üvegszálas műa.cső

D-ÉG Firat PP-R PN20 63x10,5 mm üvegszálas műa.cső

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 25 - 20 - 25 (20)

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 32 - 20 - 32 (10)

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 32 - 25 - 32 (10)

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 40 - 20 - 40

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 40 - 25 - 40 (10)

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 40 - 32 - 40 (10)

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 50 - 20 - 50

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 50 - 25 - 50

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 50 - 32 - 50

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 50 - 40 - 50

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 63 - 25 - 63

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 63 - 32 - 63

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 63 - 40 - 63

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 63 - 50 - 63

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 25 - 20 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 25 - 25 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 32 - 20 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 32 - 20 - 25

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 32 - 25 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített T idom 32 - 25 - 25

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 25 - 20 (50)

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 32 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 32 - 25 (50)

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 40 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 40 - 25

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 40 - 32

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 50 - 20

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 50 - 25

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 50 - 32

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 50 - 40

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 63 - 25

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 63 - 32

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 63 - 40

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 63 - 50

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 75 - 50

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 75 - 63

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 90 - 75

D-ÉG Firat PP szűkített karmantyú 110 - 90

D-ÉG Firat PP T idom 20 mm (50)

D-ÉG Firat PP T idom 25 mm (25)

D-ÉG Firat PP T idom 32 mm (10)

D-ÉG Firat PP T idom 40 mm (10)

D-ÉG Firat PP T idom 50 mm

D-ÉG Firat PP T idom 63 mm

D-ÉG Firat PP T idom 75 mm

D-ÉG Firat PP T idom 90 mm

D-ÉG Firat PP T idom 110 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 20 mm (50)

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 25 mm (50)

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 32 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 40 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 50 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 63 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 75 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 90 mm

D-ÉG Firat PP véglezáró elem 110 mm

D-ÉG FIV Csempe szelep 20 (Press) takaró rózsával

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Könyök bekötőcső 16x2-145 (Press)

D-ÉG FIV Csempe szelep 20 (Press) kézi tekerővel

D-ÉG FIV Csempe szelep 26 (Press) takaró rózsával

D-ÉG FIV Csempe szelep 16 (Press) kézi tekerővel

D-ÉG FIV Csempe szelep 16 (Press) takaró rózsával

D-ÉG FIV Csempe szelep 26 (Press) kézi tekerővel

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 16-1/2

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 20-1/2

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 20-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 20-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 26-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 26-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 26-1

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 26-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 32-1

D-ÉG FIV Belső menetes csatlakozó 32-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Falikorong konzol 153 mm

D-ÉG FIV Falikorong hosszú 16-1/2

D-ÉG FIV Falikorong hosszú 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Falikorong hosszú 20-1/2

D-ÉG FIV Falikorong hosszú 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Falikorong 16-1/2

D-ÉG FIV Falikorong 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Falikorong 20-1/2

D-ÉG FIV Falikorong 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Falikorong 20-3/4

D-ÉG FIV Falikorong 20-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Falikorong 26-3/4

D-ÉG FIV Falikorong 26-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 26-3/4

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 26-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 20-3/4

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 20-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 32-1

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 32-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 26-1

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 26-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Hollandis csatlakozó 20-3/4

D-ÉG FIV Hollandis csatlakozó 20-3/4" e.c. (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Hollandis csatlakozó 16-3/4

D-ÉG FIV Hollandis csatlakozó 16-3/4" e.c. (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 20-1/2

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 16-1/2

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 16-3/4

D-ÉG FIV Félhollandi lapos tömítéssel 16-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Könyökidom 16x2 (Press)

D-ÉG FIV Könyökidom 20x2 (Press)

D-ÉG FIV Könyökidom 26x3 (Press)

D-ÉG FIV Könyökidom 32x3 (Press)

D-ÉG FIV Könyökidom 40x3,5 (Press)

D-ÉG FIV Könyökidom 50x4 (Press)

D-ÉG FIV Könyökidom 63x4,5 (Press)

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 16-1/2

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 20-1/2

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 20-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 20-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 26-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 26-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 32-1

D-ÉG FIV Belső menetes könyökidom 32-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 16-1/2

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 20-1/2

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 20-3/4

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 20-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 26-3/4

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 26-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 32-1

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 32-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 40-5/4

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 40-5/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 50-6/4

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 50-6/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 63-2

D-ÉG FIV Külső menetes könyökidom 63-2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 16-1/2

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 16-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 20-1/2

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 20-1/2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 20-3/4

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 20-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 26-3/4

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 26-3/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 26-1

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 26-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 32-1

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 32-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 32-5/4

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 32-5/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 40-1

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 40-1" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 40-5/4

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 40-5/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 50-6/4

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 50-6/4" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 63-2

D-ÉG FIV Külső menetes csatlakozó 63-2" (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 16-1/2

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 16-1/2"-16 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 20-1/2

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 20-1/2"-20 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 20-3/4

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 20-3/4"-20 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 26-3/4

D-ÉG FIV Külső menetes T-idom 26-3/4"-26 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 16-1/2

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 16-1/2"-16 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 16-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 16-3/4"-16 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 20-1/2

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 20-1/2"-20 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 20-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 20-3/4"-20 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 26-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 26-3/4"-26 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 32-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 32-3/4"-32 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 32-1

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 32-1"-32 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 40-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 40-3/4"-40 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 40-1

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 40-1"-40 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 40-5/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 40-5/4"-40 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 50-3/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 50-3/4"-50 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 50-1

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 50-1"-50 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 50-5/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 50-5/4"-50 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 63-1

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 63-1"-63 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 63-5/4

D-ÉG FIV Belső menetes T-idom 63-5/4"-63 (Press)

FIVPRESS présidom víz-fűtési-szaniter rendszerhez
Az idomok anyaga sárgaréz, nikkelezett kivitelben: UNI EN 12165 CW617N / UNI EN 12164
Dupla O gyűrű (EPDM peroxide 70 SH)
Maximum üzemi hőmérséklet fűtési/szaniter alkamazásoknál: 95°C
Maximális üzemi nyomás: 10 bar

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 16-20-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 20-16-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 20-16-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 20-20-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 20-26-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 20-32-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-16-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-16-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-20-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-20-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-20-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-26-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-26-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 26-32-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-16-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-20-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-20-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-20-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-26-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-26-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-26-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-32-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-32-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 32-32-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 40-26-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 40-26-40 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 40-32-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 40-32-40 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 40-40-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 50-26-50 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 50-32-50 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 50-40-40 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 50-40-50 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 50-50-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 50-50-40 (Press)

D-ÉG FIV Szűkített T-idom 63-50-63 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 20-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 26-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 26-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 32-16 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 32-20 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 32-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 40-26 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 40-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 50-32 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 50-40 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 63-40 (Press)

D-ÉG FIV Szűkítő idom 63-50 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 16x2 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 20x2 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 26x3 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 32x3 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 40x3,5 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 50x4 (Press)

D-ÉG FIV Egál T-idom 63x4,5 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 16x2 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 20x2 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 26x3 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 32x3 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 40x3,5 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 50x4 (Press)

D-ÉG FIV Toldó idom 63x4,5 (Press)

FIV mosógéptöltő sarokcsap 1/2

FIV mosógéptöltő sarokcsap 1/2"-3/4" rozettával

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

FIV Sarokszelep 1/2

FIV Sarokszelep 1/2"-3/8"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

FIV Sarokszelep 1/2

FIV Sarokszelep 1/2"-1/2"

Ehhez a termékhez nincs elérhető leírás, bővebb információért hívja kollegánkat az alábbi számon: 88/428-012

Men.csatl.b.men. 15-3/8

Men.csatl.b.men. 15-3/8"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 15-1/2

Men.csatl.b.men. 15-1/2"(250/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 15-3/4

Men.csatl.b.men. 15-3/4"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 18-1/2

Men.csatl.b.men. 18-1/2"(250/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 18-3/4

Men.csatl.b.men. 18-3/4"(200/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 22-1/2

Men.csatl.b.men. 22-1/2"(200/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 22-3/4

Men.csatl.b.men. 22-3/4"(150/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 22-1

Men.csatl.b.men. 22-1"(100/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 28-1

Men.csatl.b.men. 28-1" (100/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 28-3/4

Men.csatl.b.men. 28-3/4"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.b.men. 28-5/4

Men.csatl.b.men. 28-5/4"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Egál

Egál "T" 15 vörösréz (500/#)

Egál "T" 18 vörösréz (300/#)

Egál "T" 22 vörösréz (160/#)

Egál "T" 28 vörösréz (90/#)

Egyenes karmantyú 15 (BB)vörösréz (1000/#)

Egyenes karmantyú 18 (BB)vörösréz (700/#)

Egyenes karmantyú 22 (BB)vörösréz

Egyenes karmantyú 28 (BB)vörösréz (200/#)

Forr. falikorong 15-1/2

Forr. falikorong 15-1/2"(150/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Forr. falikorong 18-1/2

Forr. falikorong 18-1/2"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Forr. falikorong 18-3/4

Forr. falikorong 18-3/4"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Forr. falikorong 22-3/4

Forr. falikorong 22-3/4"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Ív BB 45 fokos 15 vörösréz

Ív BB 45 fokos 18 vörösréz (450/#)

Iv BB 45 fokos 22 vörösréz (280/#)

Ív BB 45 fokos 28 vörösréz (150/#)

Ív KB 45 fokos 15 vörösréz

Ív KB 45 fokos 18 vörösréz (400/#)

Ív KB 45 fokos 22 vörösréz (280/#)

Ív KB 45 fokos 28 vörösréz (160/#)

Ív BB 90 fokos 15 vörösréz

Ív BB 90 fokos 18 vörösréz (350/#)

Iv BB 90 fokos 22 vörösréz (200/#)

Ív BB 90 fokos 28 vörösréz (100/#)

Ív KB 90 fokos 15 vörösréz

Ív KB 90 fokos 18 vörösréz

Ív KB 90 fokos 22 vörösréz

Ív KB 90 fokos 28 vörösréz

Kerülő idom BB 15 vörösréz

Kerülő idom BB 18 vörösréz 120/#

Kerülő idom BB 22 vörösréz (70/#)

Kerülő idom KB 15 vörösréz

Kerülő idom KB 18 vörösréz

Kerülő idom KB 22 vörösréz

Könyök 90 fokos BB 15 vörösréz (700/#)

Könyök 90 fokos BB 18 vörösréz(450/#)

Könyök 90 fokos BB 22 vörösréz (280/#)

Könyök 90 fokos BB 28 vörösréz (150/#)

Könyök 90 fokos KB 15 vörösréz (700/#)

Könyök 90 fokos KB 18 vörösréz (400/#)

Könyök 90 fokos KB 22 vörösréz (250/#)

Könyök 90 fokos KB 28 vörösréz (130/#)

Könyök 90 fokos KB 35 vörösréz

Men.csatl.k.men. 15-3/8

Men.csatl.k.men. 15-3/8"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 15-1/2

Men.csatl.k.men. 15-1/2"(400/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 15-3/4

Men.csatl.k.men. 15-3/4"

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 18-1/2

Men.csatl.k.men. 18-1/2"(300/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 18-3/4

Men.csatl.k.men. 18-3/4"(250/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 22-1/2

Men.csatl.k.men. 22-1/2"(250/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 22-3/4

Men.csatl.k.men. 22-3/4"(200/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 22-1

Men.csatl.k.men. 22-1"(120/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Men.csatl.k.men. 28-1

Men.csatl.k.men. 28-1"(120/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Szűk. karmantyú 18-15 BBvörösréz

Szűk. karmantyú 22-15 BBvörösréz

Szűk. karmantyú 22-18 BBvörösréz

Szűk. karmantyú 28-22 BBvörösréz

Szűk. karmantyú 18-15 KBvörösréz

Szűk. karmantyú 22-15 KBvörösréz

Szűk. karmantyú 22-18 KBvörösréz (500/#)

Szűk. karmantyú 28-22 KBvörösréz

Szűkített

Szűkített "T" 15-18-15 vörösréz

Szűkített "T" 15-22-15 vörösréz

Szűkített "T" 18-15-15 vörösréz

Szűkített "T" 18-15-18 vörösréz (300/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Szűkített

Szűkített "T" 18-18-15 vörösréz

Szűkített "T" 18-22-18 vörösréz

Szűkített "T" 22-15-15 vörösréz

Szűkített "T" 22-15-18 vörösréz

Szűkített "T" 22-15-22 vörösréz (200/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Szűkített

Szűkített "T" 22-18-15 vörösréz

Szűkített "T" 22-18-18 vörösréz

Szűkített "T" 22-18-22 vörösréz (200/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Szűkített

Szűkített "T" 22-22-15 vörösréz

Szűkített "T" 22-22-18 vörösréz

Szűkített "T" 22-28-22 vörösréz

Szűkített "T" 28-15-22 vörösréz

Szűkített "T" 28-15-28 vörösréz

Szűkített "T" 28-18-18 vörösréz

Szűkített "T" 28-18-28 vörösréz (120/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Szűkített

Szűkített "T" 28-22-28 vörösréz (100/#)

Sudo forrasztható rézidom víz, gáz, fűtés szereléshez
A teljeses választék megfelel az EN1254-es szabványnak és rendelkezik számos nemzetközi szabvánnyal
Komplett termék választék 6-108mm-ig méret tartományban
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 65°C-on: 16 bar
Maximális hőmérséklet és nyomás lágyforrasztással (Ón/Ezüst 95/5%) 110°C-on: 10 bar

Szűkített

Szűkített "T" 18-28-18 vörösréz

Szűkített "T" 28-22-18 vörösréz

Zárókupak 15 vörösréz

Zárókupak 18 vörösréz

Zárókupak 22 vörösréz

PVC KAEM  32x1,8 lefolyócső,tokos 2m

PVC KAEM 32x1,8 lefolyócső,tokos 2m

PVC tokos lefolyócső L=2000 mm: 32x1,8 mm

PVC KAEM  40x1,8 lefolyócső,tokos 2m

PVC KAEM 40x1,8 lefolyócső,tokos 2m

PVC tokos lefolyócső L=2000 mm: 40x1,8 mm

PVC KAEM  50x1,8 lefolyócső,tokos 2m

PVC KAEM 50x1,8 lefolyócső,tokos 2m

PVC tokos lefolyócső L=2000 mm: 50x1,8 mm

PVC KAEM  63x1,9 lefolyócső tokos 2m

PVC KAEM 63x1,9 lefolyócső tokos 2m

PVC tokos lefolyócső L=2000 mm: 63x1,8 mm

PVC KAEM 110x2,2 lefolyócső tokos 2m

PVC KAEM 110x2,2 lefolyócső tokos 2m

PVC tokos lefolyócső L=2000 mm: 110x2,2 mm

PVC KAEM 110x2,5lefolyócső tokos, Hcs. 2m

PVC tokos lefolyócső hangcsillapított L=2000 mm: 110x2,5 mm

PVC KAEM 110x2,0 lefolyócső tokos 2m

PVC KAEM 110x2,0 lefolyócső tokos 2m

PVC tokos lefolyócső L=1000 mm: 110x2,0 mm